Testet-lelket melengető ital a mindennapi egészségért

A melegebb nyári napok után a természet ismételten új arcát mutatja, hiszen a nappalok hűvösödnek, a természet tarkává válik a lehulló levelek látványától. Ilyenkor sokaknak kifejezetten jóleső egy csésze aranyló, gőzölgő tea.

De tudjuk-e, hogy valójában honnan is ered a tea?

A teafogyasztás története évszázadokra, sőt, talán évezredekre nyúlik vissza. A tealevelek hasznosságára vonatkozóan számos elképzelés, monda, legenda terjeng, amelyből az egyik szerint Buddha fedezte fel a teát, amikor is meditálás közben arra lett figyelmes, hogy a vízzel teli csészéjébe tealevelek hullottak.

Egy másik elképzelés szerint az időszámításunk előtti harmadik évezredben Sen-nung, kínai császár volt az első, aki rájött a tealevelek fogyasztásának jótékony hatására. Egyik utazása során a forrásban lévő vízébe a szél teacserje leveleit sodorta, amelynek következtében egy kellemes aromájú, telt ízű, sárgás-barna folyadék jött létre. A tealevéllel ízesített főzet annyira megízlett az uralkodónak, hogy ettől kezdve csak ezt fogyasztotta, és így hamar híressé vált az ital

Európában a tea az i.sz. 9. évszázadban jelent meg, amikor is egy arab utazó hozta be a kontinensre és ismertette meg az emberekkel. Az utazó többször kiemelte, hogy Kantonban már jelentős szerepet tulajdonítottak a teának, jelentős bevételi forrást jelentett az ottaniaknak, ám fogyasztása akkortájt még nem említésre méltó. A tea fogyasztása a 14. században terjedt el igazán Európában, amikor a holland utazók teacserjékkel tértek haza. Hazájukban előszeretettel hangoztatták a teacserje alkalmazását, melyből kellemes ital készíthető. A teával kezdetben az európaiak nem nagyon tudtak mit kezdeni. Előfordult, hogy a leveleket megették, vagy a főzetet hordókba öntötték és kimérték. Először az angolok barátkoztak meg a teával. A 18. század végére az ottani kávéházak szinte mindegyike teaházzá alakult.

A teázás szerepe a kínai ember mindennapjaiban

Kínában a teázásnak jelentős szerepet tulajdonítanak, nem csak a szertartás jellege miatt, hanem a különböző gyógyfüvek és gyógyteák képezik a kínai orvostudomány alapját.

A kínai teázás módja teljesen eltérő az általunk ismert és megszokott teázási szokásoktól. Mi, legtöbb esetben egy kannába vagy a csészébe helyezzük a filteres teát, majd ráöntjük a forró vizet. Abban az esetben, ha új teát szeretnénk fogyasztani, elejéről kezdjük a folyamatot új filterrel, netán új tealevéllel.

Ezzel szemben a kínaiak a teáskannájuk, -csészéjük aljára teafüvet helyeznek, majd azt egy szűrő segítségével leszorítják, végül ráöntik a forró vizet. Az elkészült forró italt szürcsölgetik, majd miután elfogy, folyamatosan felöntik. Ezáltal a teában lévő sokrétű íz- és hatóanyagok nem oldódnak ki egyszerre, hanem minden forrázás után újabb ízélményeket élhetnek át, mindemellett folyamatosan tudnak kioldódni a teafű hatóanyagai. Ahogy a kínai mondás tartja:

„Az első tea keserű, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik szelíd, mint a halál.”