Az egészségügy terén is erősíteni kell a magyar-kínai kapcsolatokat – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016.06.20-án megrendezésre került kiállításon. Hangsúlyozta, az egészség a fejlődés alappillére, ezért az egészségügy a gazdasági fejlődéshez is hozzájárul.

Varga Mihály és Li Bin, Kína egészségügyi és családtervezési minisztere együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, hogy a jövőben közös egészségpolitikai programokat és kutatási projekteket vigyenek véghez.

A két miniszter a Dr. Chen Patika standjára is ellátogatott.

A Dr. Chen Patika több mint 20 éves fennállása óta szívügyének érzi a magyar emberek egészségének támogatását gyógynövényalapú termékeivel. Kiemelt küldetésként kezeli az emberek egészségi állapotának javítását, minden kínálkozó alkalmat igyekszik megragadni, ahol kisebb-nagyobb tömegeknek el tudja juttatni több ezer éves keleti kultúrából táplálkozó, a modern nyugati orvoslással kombinált tanácsait, kezeléseit.

Dr. Chen Zhen, a Dr. Chen Patika szakmai tanácsadója, a Chi-Huang (Dr. Chen Patika) Medical Center alapítója kiemelt jelentőséggel beszélt a prevenció fontosságáról egy szakmai, kerekasztal beszélgetés keretében. Kínában már egészen fiatal korban elkezdik a megelőzést, mely a hagyományos kínai gyógyászat szerint a legfontosabb.